2024. március 29. péntek. Ma Auguszta, holnap Zalán ünnepli a névnapját.

   

A települési közkifolyók (közkutak) helyes használata télen

erv (1)A fagyok beköszöntével az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság az alábbi hasznos tanácsokkal szolgál a közkifolyók helyes téli használatával kapcsolatban.

 

  • A vízvételezés során legalább 1 vödör vizet (7-10 liter) szükséges kiengedni ahhoz, hogy utána az ürítő rendszer vízteleníteni tudja a közkifolyót. Ha legalább ennyi vizet nem engedünk ki, akkor a víztelenítés nem történik meg, és a kút elfagyhat.
  • Tilos a kúttal „játszani”, azaz egy kicsit megnyitni, úgy, hogy a víz bár megindul, de nem folyik ki! Ha a nyomókart lenyomjuk, minden esetben ki kell engedni a fent jelzett mennyiséget, hogy az elfagyás ne következzen be.
  • Ha a közkifolyó elfagyott, tilos azt tűzzel, gázlánggal, egyéb módon kiolvasztani! Ez további károkat okozhat, ami megnehezítheti, késleltetheti a javítását.
  • Tilos a közkifolyóra tömlőt csatlakoztatni, illetve tömlőn keresztül tölteni kannákat, edényeket, mert így az egész ivóvízhálózat elfertőződhet! Ennek az az oka, hogy a visszaürítés során a tömlőn keresztül a közkifolyó visszaszívhatja azt a vizet, ami az edényben van. Az ivóvíz élelmiszer!

 

  • Ha rendellenességet észlel a kút működését illetően, kérjük, jelezze az alábbi elérhetőségeken:

Társaságunk teljes szolgáltatási területére vonatkozóan: Központi diszpécserszolgálat (0-24 óra): +36-48/514-550.

 További elérhetőségeinken a működési területet érintő hibabejelentések esetén kollégáink munkaidőben készséggel állnak rendelkezésre:

Csúcsvízmű, Gesztely és térsége:      +36-46/ 594-042,

Salgótarján és térsége:                         +36-32/ 311-000,

Szécsény és térsége:                            +36-32/ 371-475,

Tiszaújváros és térsége:                      +36-49/ 341-700,

Parád és térsége:                                  +36-36/ 364-102,

Ózd és térsége                                       +36-48/ 471-111.

                                         

Mindannyiunk közös érdeke a települési közkifolyók rendeltetésnek megfelelő használata a téli időszakban is, ezért megköszönjük Felhasználóink együttműködését.

 

 

                                      Tisztelettel:   ÉRV ZRt.       

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support