2024. április 16. kedd. Ma Csongor, holnap Rudolf ünnepli a névnapját.

Életmód klub

icon_eletmod Sajóbábonyi Harmónia Életmód Egyesület
3792 Sajóbábony, Bocskai u.2.
Adószám: 18151747-1-05
E-mail cím: eletmodklub@sajobabony.hu
Levelezési cím: 3792 Sajóbábony, Széchenyi u.18.

2018.10.16 -án Matiz Ivett párkapcsolati coach volt a vendégünk. Nagyon élénk, vidám beszélgetés alakult ki az előadó és a résztvevők között. Témánk a kortalan újrakezdés volt.

Köszönjük Ivettnek a sok értékes gondolatot és kérdést, amit hazavihettünk magunkkal.
181016_harmonia

Idén júniusban
egy háromnapos kirándulást szerveztünk a Lakvölgyi-tó partjára, Bélapátfalvára. A festői környezet, a jó társaság, a sok program és a jó hangulat tette felejthetetlenné az együtt töltött időt. Túráztunk a Bél-kőhöz, sétáltunk a környéken, sütöttünk szalonnát, fürödtünk az egri strandon és késő estig tollasoztuk, labdáztunk, fiatalok-idősek egyaránt.. Szombat este, fáklyás felvonulás keretében látogattuk meg a román stílusú ciszterci apátságot, ahol mécsesek fénye mellett szólalt meg egy rövid koncert erejéig az ország legrégebbi működő orgonája.
Jó volt együtt lenni.
2018 április 10.

Mindig örülünk a bábonyi kötődésű előadóknak, áprilisban Lőrincz Éva járt nálunk. Aki  jelenleg a felnőtt egészségügyi oktatásban tevékenykedik.

Elôadásának címe:
 „A ráncok csak azt jelzik, hol a mosoly helye…” – avagy úton az időskor felé.
Nagyon érdekes megközelítésből kezdtük körbejárni a témát. Színvonalas látványos előadásban volt részünk. Várjuk a folytatást!
IMG_20180410_171916
2018. január 30-án
ünnepi vacsorával és közgyűléssel zárta az előző évet a Sajóbábonyi Harmónia Életmód Egyesület. A 2017. évi gazdasági és szakmai beszámoló után, jó hangulatú beszélgetések mellett  vacsoráztunk együtt. Hálásak vagyunk az Önkormányzat egész évi támogatásáért és a szakmai előadókért, akik segítségével színvonalas programokat biztosíthattunk ebben az évben is a város lakosainak.
Február 7-én, Dr. Kerekes Ferenc háziorvosunk tartott egy nagyon érdekes előadást „Kiégés” címmel. Doktor Úr egy saját összeállítású ábrát hozott mindenkinek, szemléltetve a kiégés folyamatát, okait, a lehetséges kiutakat. Köszönjük az értékes, gondolatébresztő estét!
2017 december 12-én
gyűltünk össze nagyon szép létszámmal egy kis sütire ,teára karácsonyi ráhangolódásra.
Kellemes beszélgetéssel  zártuk az évet.
Köszönjük a sok finom sütit, amit megkóstolhattunk.
Békés, nyugodt ünnepeket, jó egészséget kívánunk mindenkinek!
2017 november 29-én
a magas vérnyomás volt a téma  szokásos előadás sorozatunkban.Előadónk szintén Demeter János volt. Azt gondolnánk erről a témáról már szinte mindent tudunk, de kiderült nagyon sok hasznos információval gazdagodtunk!

2017 November 21-én

a Sajóbábonyi  Szivárvány Óvodában tartott gyermek újraélesztési tanfolyamot Demeter János  mentőtiszt. Nagy volt az érdeklődés a dolgozók és szülők részéről is. Az elméleti oktatás után az ambubabán próbálhattuk ki a tanultakat.

2017. november 29-én,

szerdán, Demeter János mentőtiszt előadására várunk minden kedves érdeklődőt, adventben pedig közös teázással készülünk együtt az ünnepre.

2017. október 24-én,

a zene világnapja alkalmából  Baranya Nóra zeneterapeuta jött el hozzánk egy különleges foglalkozásra. Rengeteg hangszert kipróbálhattunk és gyönyörű zenék segítségével zökkenhettünk ki a hétköznapok forgatagából.
Csodálatos alkalom volt!

baranyanora1 baranyanora2

2017. október 8-án,

a bükkszentkereszti gombanapokra szerveztünk kirándulást, amely nagyon jó hangulatban telt. Megnéztük a helyi gombakiállítást, fotókiállítást, gombatúrán vettünk részt és érdekes előadásokat hallgattunk, köztük Gyuri bácsi fantasztikus tanítását a gyógynövényekről.

2017. október 3-án Dr. Imre Gábor tartott előadást,

az alvásról, alvászavarokról,az életmódváltásból fakadó lehetőségekről. A nyugodt és pihentető alvásért mi magunk is sokat tehetünk, csökkentve ezzel több betegség rizikófaktorát – mondta a szakember. Köszönjük az élvezetes előadást és a gyakorlatba is átültethető gondolatokat.

imregabor

 

2017. szeptember 5-én Dr. Vékony László szemész főorvos volt a vendégünk.

„Szürkehályog és zöldhályog – a mi nyelvünkön, az orvos szemével” volt az előadás címe.
Főorvos Úr érthetően, képekkel illusztrálva vezetett be bennünket a szembetegségek ezen gyakori területeire. Részletesen elmondta a kezelési lehetőségeket, különös tekintettel a műtéti eljárások bemutatására és felhívta figyelmünket a szemészeti szűrések fontosságára.
Köszönjük Főorvos Úrnak a magas színvonalú előadását.

DSC_0763 DSC_0766

Tiszaújváros  kirándulás 2017. augusztus 15

Gyönyörű időnk volt, jó hangulatban telt a nap kicsiknek-nagyoknak egyaránt.

DSC_0688

 

Gömörszőlős – Aggtelek kirándulás 2017. június 10-11

DSC_0297a

 

Az egyesület vezetője: Kónyáné dr. Bodnár Eszter
Gazdasági vezető: Bartha Lászlóné
Titkár: Győrfi Sándorné
Fő szervezők: Fábián Tünde és Jelcsné Bütösi Zita

116a

<Részlet az egyesület működési szabályzatából>


Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support