2024. május 8. szerda. Ma Mihály, holnap Gergely ünnepli a névnapját.

   

Pálinkamustra és pogácsasütő verseny

palinkaverseny 2016_icoNagy érdeklődés kísérte február 20-án a XII. Sajóbábonyi Pálinka és Pogácsasütő versenyt. Összesen 155 pálinkát és 8 pogácsát kellett a szigorú bírálóknak végigkóstolniuk, hogy kialakuljon a végleges döntés. A versenyen 4 „Év pálinkája” és 8 „Nagy arany” díj született a sok arany, ezüst és bronz minősítés mellett. A városunkban rendezett pálinka versenyek történetében először, külön díjjal jutalmazták „Sajóbábony Város Pálinkáját”.

A hagyományos pálinkákon kívül (szilva, barack, törköly, stb.) különlegességeket is neveztek (naspolya, kökény, csipke, som). A verseny a megye határain is túlnyúlik évek óta. Érkeztek nevezők Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is. A pálinka zsűrik szakértő munkáját követően, a délutáni órákban közönségprogramokon vehettek részt az érdeklődők. Meghallgathatták Molnár Zoltán „A Szilva termesztése” című előadását, a Rezeda Népdalkör, „Rokker Zsoltti” (Erdei Sándor), Zamatócky Florianna színvonalas műsorát. A talpalávalót Pásztor Béci szolgáltatta.

Dr. Szilva István ünnepi köszöntője és Orosz János a Bükki Pálinka Lovagrend nagymesterének összefoglalója után került sor a díjak átadására a rendezvény lezárása előtt.

További képek itt találhatók.

pálinka versenypálinka zsűri

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support